Uhu költőhelyek aktív védelme a bányaipar segítségével

Örömteli hír, hogy a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály a villamosenergia-ipar képviselői mellett az uhu fajvédelmi program keretein belül egy újabb nehézipari ágazat, a bányaipar képviselőivel is konstruktív és természetvédelmi szempontból előnyös együttműködést alakított ki, melynek következtében kedvezőbbé vált a bányatelkeken fészkelő baglyok helyzete!

Biztonságban nevelkedő uhufióka egy művelés alatt álló kőbányában. A Basalt-Középkő Kőbányák Kft. munkatársai a költőfal körüli védőzóna kialakításával óvták a költést. (fotó: Schwartz Vince)

Fontos kiemelni, hogy olyan együttműködésről van szó, mely nem csupán szóban vagy papíron létezik, hanem a gyakorlatban, a védelmi célú munkák és intézkedések kivitelezése során közvetlenül is kifejti pozitív hatását!

Bár a tél a ragadozómadár-védelemben legtöbbször kevésbé mozgalmas időszak, a faj védelme érdekében szinte mindig akadnak olyan feladatok is, melyeket még a vegetációs időszak kezdete előtt el kell végezni. Az elmúlt időszakban a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály és más szereplők, többek között a bányaiparban dolgozó vállalatok, valamint az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tagjai összehangolt munkával rendezték a 2017-es adatok alapján problémásnak tekinthető művelt, rekultiváció alatt lévő, valamint művelés alól kivett bányatelkek területén lévő uhu költőhelyek helyzetét annak érdekében, hogy a madarak a jövőben már ezeken a helyeken is megtalálják a sikeres szaporodáshoz szükséges feltételeket. 2017-ben a magyarországi uhu fészkelő állomány 68%-a kőbányák területén költött, jelentős részük jelenleg is aktívan művelt bányatelkeken. Emiatt a MME fajvédelmi munkája is értelemszerűen elsősorban ezekre az élőhelyekre koncentrál. A ma ismert „sziklai” költőhelyek döntő többsége megfelelő morfológiai elemek hiányában egyáltalán nem létezett az intenzív külfejtéses ipari kőbányászat térhódítása (XIX. sz. közepe) előtt, a korábbi időszakban emiatt az ismert párok az elérhető irodalmi adatok alapján elsősorban a középhegységek magasabban fekvő központi részein – főleg természetes sziklakibúvások tövében, kőgörgetegen - valamint nagyobb folyóink hullámterein – elsősorban korhadásokban, gallyfészkekben - költöttek. Az 1800-as évektől egészen az ezredfordulóig többször említik fészkelését a különböző hegyvidékek magasabb és zártabb régióiból, általában sziklás bércekről vagy szurdokvölgyekből. Ezek az archív költőhelyek a manapság jellemző – az ideális nyílt táplálkozóterületekhez legtöbbször közel eső – teljesen antropogén „sziklai” költőhelyekkel összehasonlítva kevésbé voltak optimálisak a fajnak. Osztrák vizsgálatok alapján a hetvenes-nyolcvanas években a magasabb hegyvidéki területeken fészkelő párok költési sikere jóval alacsonyabb volt, mint a hegylábi területeken fészkelőké. Bár a korábbi évtizedekben az uhu bányaműveléshez történő adaptációja néha természetvédelmi problémákat is generált, ennek kapcsán ma már egyértelműen pozitív változásokról számolhatunk be!


Az intenzív ipari kőbányászat elterjedése előtt az ehhez hasonló természetes
sziklaformációk voltak a Magyar-középhegység területén fészkelő uhupárok
elsődleges költőhelyei. Ezek legtöbbször messze voltak az optimális táplálékbázistól,
ami a költések sikerét negatívan befolyásolta. (fotó: Schwartz Vince)

Abból, hogy egy kőbánya művelés alatt áll, önmagában még semmilyen következtetést nem vonhatunk le az ott élő uhuk helyzetével kapcsolatban. Aki sok hasonló élőhelyen megfordult már, az pontosan tudja, hogy aktívan művelt kőbányák közt olyan jelentős különbségek lehetnek az élőhelyi adottságok tekintetében, hogy ökológiai szempontból sokszor nem is lehet őket egy lapon emlegetni. Ezen kívül azt is tudni kell, hogy az uhu az ökológiai paramétereit tekintve rendkívül plasztikus faj. Több olyan esetnek is tanúi lehettünk az elmúlt években, amikor a kotló uhutól csupán 20-30 méterre dolgoztak munkagépekkel a kotlási periódus kezdetétől egészen a fiókák kirepüléséig, a költés mégis sikeres volt és a madarak azóta sem hagyták el a helyet. Azt azért fontos hozzátenni, hogy ez olyan helyeken volt, ahol már a madarak megjelenése előtt is folyamatosan volt termelés, tehát az uhuk hozzá voltak szokva ehhez a célzottan nem rájuk irányuló tevékenységhez! Az elmúlt évek adatai alapján mindenképpen kijelenthetjük, hogy az intenzív ipari kőbányászat Magyarországon jelenleg nincsen állományszintű negatív hatással az uhuk költési sikerére, ellenben rendkívül kedvező fészkelési lehetőségeket teremtett e nagytestű bagolyfaj számára! Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egy további nagyon fontos tényező is pozitív irányba változott, ez pedig a különböző bányavállalatok - és általánosságban az egész szektor - hozzáállása az uhu védelméhez!


Aktívan művelt kőbánya az Északi-Középhegység peremén, mint az uhu biztonságos
költőhelye napjainkban. A hasonló kőbányák legtöbbször a jó minőségű
táplálkozóterületek közvetlen közelében vannak. (fotó: Schwartz Vince)

 

Bár tájképi szempontból az egész évben művelt, nagy kiterjedésű és többszintes, magas bányafalakkal rendelkező kőbányákra a természetet kedvelők sokszor csupán zavaró tájsebként tekintenek, a magyarországi uhuk számára manapság messze ezek jelentik a legbiztonságosabb költőhelyeket, miután szinte mindegyikben található olyan művelés alól kivett, rosszabb minőségű kőzetanyagot produkáló falszakasz, melyen az uhupár megtalálja a nyugalmát és a szaporodáshoz szükséges feltételeket. A Magyarországon jelenleg aktív bányászati nagyvállalatok például döntően ilyen jellegű bányatelkeken rendelkeznek bányászati joggal. A vállalatok termelési hatékonyságát és az uhuk szaporodását egyszerre segíthetjük azzal, ha ideális mesterséges fészkelőhelyek kialakításával a problémás falszakaszokról „átirányítjuk” a madarakat a termelés alól kivett részekre! Ez esetben a termelést korlátozó intézkedések egy része is könnyen indokolatlanná válhat! Ezt a módszert korábban már sikerrel alkalmazták többek közt az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, pl. a Zempléni-hegységben. A nagy kiterjedésű, őrzött és általában többszintes kőbányák művelés alól kivett falai még a felhagyott kőbányáknál is biztonságosabb költőhelyet nyújtanak az uhuknak, miután azokat egyrészt rekreációs célból sem látogathatják, másrészt pedig az általában igen magas és meredek bányafalakon a ragadozó emlősök sem tudják megközelíteni a fiókákat, valamint a kotló madarat is sokszor nehezebb észlelni.

Az intenzíven művelt bányákkal szemben a kisméretű (gyakran egy falból álló) és csupán időszakosan működő kőbányák már többször jelentenek problémát a védelem szempontjából. Az uhu néha abban a periódusban jelenik meg ezeken a helyeken, amikor a bányaművelés már huzamosabb ideje szünetel, emiatt a madarak hozzászoknak a zavartalansághoz. A kotlási periódusban hirtelen beinduló gépi munkákat a nyugalomhoz szokott kotló tojó már nem minden esetben tolerálja, egy kis kiterjedésű kőfejtőben pedig a zavarás fokozott hatással van az ott élő uhuk viselkedésére. Ugyanez a jelenség észlelhető akkor is, amikor egy évek óta művelés alól kivett bányafalat újra használatba vesznek, és a környéken az uhu nem talál másik fészkelésre optimális felületet. Bár ilyenkor az ott élő uhuk nem feltétlenül hagyják el korábbi költőhelyüket, sikeres szaporodásuk kétségessé válhat! Manapság már a robbantásos technikák alkalmazása is általánosan elterjedt a bányaiparban. Fontos, hogy a február-június közötti időszakban ezt a tevékenységet mindenképpen mellőzni kell azokon a falfelületeken ahol az uhuk költenek! Szerencsére manapság már komoly számítások és számítógépes modellezések előzik meg a robbantásokat a minél jobb eredmény érdekében, ennek segítségével pedig könnyen behatárolható az a terület, ahol ez a tevékenység ténylegesen kifejti az élőlényekre gyakorolt negatív hatását. Le kell szögeznünk, hogy az itt leírt általános tapasztalatok ellenére mindig lehetnek egy-egy költőhely tekintetében egyedi elbírálást igénylő helyzetek, így a szükséges korlátozások tekintetében mindig a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságok munkatársainak és a Zöldhatóságnak a véleménye a mérvadó, miután ők egyszerre ismerik a faj költésbiológiai jellemzőit és a konkrét helyszín pontos adottságait is! Azt is tudni kell, hogy hasonló helyzetekben mindig alapos természetvédelmi hatásbecslés alapján születnek meg a felelős döntések!


Bátky Gellért a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre uhufiókát gyűrűz 2017-ben
a Gerecsei Természetvédelmi Tájegység egyik kőbányájában. A Lasselsberger Hungária Kft.
saját infrastruktúrájával segítette a gyűrűző csapatot. (fotó: Németh Zoltán)

Nincs annál nagyobb öröm számunkra, mint amikor tanúi lehetünk annak, hogy két annyira eltérőnek titulált világ képviselői, mint a nehézipar és a madárvédelem úgy képesek eredményesen együttműködni, hogy a kooperáció ténylegesen segíti egy madárfaj helyzetét! Szerencsére jól szemlélteti a mai viszonyokat, hogy 2017-ben időjárási okokból több uhuköltés hiúsult meg, mint bányászati tevékenység által, ez pedig a hazánkban tevékenykedő bányavállalatok és a magyar természetvédelem közös sikere! Idén mindössze két költőhelyen vált ismertté hasonló probléma. Mindkét esetben kis kiterjedésű, időszakosan művelt kőbányákról volt szó. Fontos kihangsúlyozni, hogy mindkettő gyakorlatilag „kivédhetetlen” volt és egyik esetben sem szándékos emberi károkozás történt! A MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály uhu fajmegőrzési programjának elsődleges feladata és célja, hogy minden olyan esetben segítse az uhupárok védelmét, amikor arra szükség van, így természetesen tagjaink közül többen aktívan is tettek azért, hogy a jövőben már ezeken a helyeken se legyenek problémák!

Az egyik szerencsétlen kimenetelű fészkelés a Közép-Dunántúl régióban volt egy olyan kőfejtőben, ahol idén először jelent meg és próbált költeni az uhu. A költés a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület közös fajspecifikus felmérése során került elő március végén. Mikor a tojó elkezdte a kotlást, még nem művelték a bányát, de a kotlási periódusban beindult gépi munkák miatt április elejére elhagyta a tojásos fészekalját. Miután a korábbi éveben itt nem lehetett kimutatni a faj jelenlétét, emiatt a bányavállalat – akik nem is tudtak az uhu jelenlétéről – jogkövető módon járt el az érvényes engedélyek birtokában, hiszen tudatában sem volt annak, hogy egy uhupár fészkel a bányatelek területén. Sajnos a természetvédelmi szakemberek részéről a szükséges védelmi intézkedések kivitelezésére már nem maradt elegendő idő, így ez valóban egy kivédhetetlen helyzet volt. Jövőre itt adminisztratív eszközökkel már időben biztosítani lehet a költőhely védelmét, más konkrét védelmi beavatkozásra ez esetben nem lesz szükség.

A másik eset egy Észak-Magyarország régióban található kőbányában történt, ahol már évek óta sikeresen költöttek az uhuk. A tojó sajnos az évek óta használt biztonságos költőhelyét elhagyva 2017-ben egy silány, veszélyeztetett költőpárkányt választott, március végén pedig már csak az összetört tojáshéjakat hagyta maga után. Szerencsére itt a kőbánya tulajdonosának példaértékű volt a hozzáállása a baglyok jelenlétéhez! 2017 őszén a saját költségén munkagépek segítségével egy külön, termelési célokat nem szolgáló bányafalat alakított ki kifejezetten az uhuk részére, majd pedig fölvette a kapcsolatot a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztállyal, hogy az újonnan kialakított bányafal felületén segítsünk a faj számára megfelelő párkányok kialakításában. Kellemes meglepetés volt, hogy egy már régebb óta meglévő párkánykezdeményt is – mely a gépi munkák következtében az uhu számára is könnyen megközelíthetővé vált – kinéztek maguknak a madarak, melyről a felületén található friss „kaparás” tanúskodott. A keskeny párkányon nem fértek volna el biztonságban a fiókák, ezért Petrovics Zoltán tagtársunk egy mélyebb felület kialakításával tette alkalmassá a párkányt a későbbi fészkelésre. Ezalatt Bereczky Attila, a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály Vezetőségének tagja a korábban használt és potenciálisan veszélyes fészkelő helyeket szüntette meg azáltal, hogy nagyobb köveket helyezett el rajtuk, hogy a baglyok még véletlenül se azokat válasszák a következő költési szezonban. Az összehangolt csapatmunkának, valamint a bányatulajdonos - aki megkért minket, hogy a termelés és a madarak zavartalansága érdekében ne közöljük ebben az összefoglalóban a vállalat nevét, miután abból egyértelművé válna a pontos helyszín - felelős és példamutató hozzáállásának köszönhetően jövőre már egy „elsőosztályú” zavartalan költőfal várja a fészkelésre készülő uhukat!


Biztonságos költésre alkalmatlan párkány egy időszakosan művelt kőbányában, rajta
az uhu által kialakított fészkelőteknő kezdeménnyel. (fotó: Schwartz Vince)


Petrovics Zoltán alkalmassá tette a párkányt a biztonságos költésre. (fotó: Schwartz Vince)

A potenciálisan veszélyes párkányok kövekkel lettek eltorlaszolva, hogy azokat
a madarak később ne használhassák. (fotó: Bereczky Attila)

2017-ben nem csupán a művelés alatt álló bányatelkeken akadt munka a lelkes természetvédőknek. Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található rég nem művelt bányaudvarban lévő uhu költőhelyen is elengedhetetlenné vált egy biztonságos költőpárkány kialakítása. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai szerencsére tisztában voltak a helyzettel, így amint azt az időjárás lehetővé tette, nekiláttak a szükséges munkáknak. Bereczky Attila, Serfőző József (ANPI) és Petrovics Zoltán az alpintechnika és csákányok segítségével egy csapadéktól védett kőfülkét vájtak a sziklafalba mely reményeink szerint sokáig fogja szolgálni a területen fészkelő madarakat! Ezen kívül még két biztonságos költőpárkányt is készítettek. Mialatt a szakemberek a falon dolgoztak, egy váratlan, de annál szebb ajándékot kaptak a sorstól: egy fiatal uráli bagoly szemlélte kíváncsian a munkálatokat! Az uráli bagoly az uhu után a második legnagyobb testű magyarországi bagolyfaj, megfigyelése mindig maradandó élmény a madarászok számára! Ritkán lehet ezt a fajt egy kőbánya nyílt udvarában – főként egy ismert uhu költőhelyen - észlelni, így az érdekes megfigyelés még inkább élménydússá tette a munkát!



Bereczky Attila a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály vezetőségének tagja precíz
munkával alakította ki a baglyok számára az optimális költőhelyet. (fotó: Petrovics Zoltán)


Mesterségesen kialakított és biztonságos költésre alkalmas kőfülke. (fotó: Petrovics Zoltán)


Ritka látvány egy „uhus bányában”: ez a fiatal uráli bagoly
(fehérrel jelölve a képen) kíváncsian szemlélte a
madárvédők munkáját. (fotó: Petrovics Zoltán)


A munkában megfáradt csapat tagjai balról-jobbra: Bereczky Attila (MME),
Petrovics Zoltán (ANPI) és Serfőző József (ANPI). (fotó: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság)

Sajnos a rengeteg pozitívum ellenére manapság egyre többször szembesülünk egy olyan intézkedéssel is, mely számos kiváló fészkelési lehetőség megszüntetésével fenyegeti hazánk uhupárjait! A kőbányákban élő baglyok fészkelésére manapság az ásványanyag készletekből kimerült bányatelkek teljes körű rekultivációja jelenti a legnagyobb veszélyt! Ez nem más, mint egy a hatóságok által a kőbányát üzemeltető vállalkozó részére kötelezően előírt tájrendezési és környezetvédelmi kármentesítési célokat szolgáló intézkedés. Amennyiben a bányarekultivációt nem kellő körültekintéssel végzik, az akár egy évtizedek óta lakott fészkelőhely megszűnését is eredményezheti! Hasonló esetekben a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságok munkatársaival és az illetékes vállalkozóval történő együttműködés keretében mesterséges költőüregek kialakításával lehet elősegíteni a további biztonságos fészkelést. Ez történt 2017 őszén Pest-megyében is, ahol Turny Zoltán tagtársunk közbenjárásával a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Pilis-Budai Tájegységének sikerült elérnie, hogy egy rekultiváció alatt álló bányatelken – ahol már évek óta sikeresen költött az uhu – a madaraknak meghagyott falszakaszon továbbra is lehetőség legyen a biztonságos fészkelésre. Szerencsére az illetékes Rozmaring-Bánya Kft. rendkívül készséges volt, így decemberben ők maguk alakítottak ki az uhuknak alpintechnikával egy minden szempontból ideális költőpárkányt! Az eset újfent egy kiváló példa arra, hogy egy környezetéért felelős vállalkozás konstruktív hozzáállása olyan pozitív eredményt képes produkálni, melynek fő haszonélvezőivé a területen fészkelő madarak válhatnak!


Uhuk számára alpintechnikával kialakított mesterséges költőpárkány egy rekultiváció alatt
álló bányatelken. (fotó: Rozmaring-Bánya Kft.)

A kőbányákon kívül fészkelő magyarországi uhupárok többsége ma már nem természetes sziklafelületeken, hanem különböző homokos/löszös/agyagos felületeken, nem ritkán folyómenti partfalszakadásokon fészkel. Ezeken a helyeken a költések fokozottan ki vannak téve az időjárási anomáliák hatásainak, a tartós tavaszi esőzések során a fészekaljakat sajnos gyakran megsemmisíti a lejtőcsuszamlás. 2017-ben volt olyan folyó, amely mentén az összes hasonló módon fészkelő uhupár tojásos-illetve kisfiókás fészekalja a néhány napig tartó esőzések alatt pusztult el! Ezeken a képlékeny felületeken nincsen sok értelme mesterséges költőüregek kialakításának, viszont érdemes ilyenkor a környező erdőkben ún. fészektálcák kihelyezésével kísérletezni! Erre a célra – ha nincsen lehetőség nagyobb alapterületű platform beszerzésére - akár már egy szabványos M10-es rekesz is megfelel, ha az alját kifúrjuk pár helyen (a felgyülemlő csapadék elvezetése miatt) és megtöltjük néhány centiméternyi kavicsréteggel. Németország egyes tartományaiban az uhuk jelentős része manapság már hasonló jellegű mesterséges „fészektálcákban” költ, de Magyarországon is költött már ilyen módon a faj!


Fiókás uhuköltés folyómenti partfalszakadás lejtőcsuszamlás által
veszélyeztetett párkányán. (fotó: Bereczky Attila)


Uhuknak kihelyezett fészektálca hullámtéri területen. (fotó: Kossuth Levente)

Köszönjük a beszámolóban említett nemzeti park igazgatóságok és vállalatok felelős hozzáállását és segítő munkáját, valamint a terepi munkákban részt vevő tagtársaink közreműködését!

Schwartz Vince
uhu fajmegőrzési koordinátor
MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály

 

Kapcsolódó hírek

A sérült madár (Fotó: Görögh Zoltán).

2018.05.07-én Görbeháza határában terepi ellenőrzés során a szalakótavédelmi LIFE+ projektünk területi koordinátora egy törött szárnyú szalakótát talált. Mivel a madár röpképtelen állapotban volt, befogta, majd 09-én reggel a Hortobágyi Madárkórházba szállította.

Május 11-én zajlott a 2018-as Madarak és Fák Napja Országos Verseny döntője, melyen a területi fordulóról továbbjutó legjobb csapatok mérték össze tudásukat. A döntőre Kecskeméten, a Természet Házában került sor.

Alkalmilag nappal is meg-megszólaló füttyögésük alapján akár meg is pillanthatjuk az ágak között rejtőzködő füleskuvikot (Fotó: Orbán Zoltán)

A sorozat zárásaként most a kevésbé közismert, de a lakott területeken is egyre gyakoribb, terjedőben lévő füleskuvik fészkelő állományának felmérésében tudnak segíteni az emberek. Ez azért fontos, mert gyakorisága ellenére nagyon pontatlan becsléseink vannak ennek az apró bagolyfajnak az országos állományáról.