Már Afrikában vannak jeladós szalakótáink

Ebben az évben négy műholdas jeladóval ellátott szalakóta indult útnak Magyarország területéről. A madarak szeptember elején kezdték meg vonulásukat, és hárman már Afrikában, a Száhel övezetben tartózkodnak.

Jeladós szalakóta (Fotó: Csibrány Balázs) és zsiráfok (Forrás: Animals Time).

„Hadnagy”, „Éganya”, és „Eleven” nevű szalakótáink Szudán déli részén pihennek, „Vendel” később indult, utolsó jelei Szerbiából érkeztek. 


A négy magyar jeladós szalakóta eddig megtett útja. A képre kattintva interaktív térképen figyelhető meg a madarak mozgása.  

A négy madár közül „Eleven” mozgását (piros vonal) már tavaly óta nyomon követhetjük, érdekes lesz megfigyelni, hogy az idei útvonala mennyiben tér el az előző évitől. 


Ezen a térképen „Eleven” tavalyi és az eddig megtett idei útvonala látható. 

 A Szaharától délre fekvő szavannák ilyenkor, az esős évszak végén táplálékban és búvóhelyekben gazdag élőhelyet nyújtanak a madaraknak. Az október végén beköszöntő száraz évszak közeledtével tovább indulnak majd dél felé, hogy átszelve az esőerdők övezetét a déli féltekén ismét üde  szavannákon tölthessék mindennapjaikat. 

 
Szalakóta rovar zsákmánnyal (Fotó: Horváth Tibor).

A szalakóták zsákmányának nagy részét nagyobb testű rovarok teszik ki, melyek szaporodásához szükséges a meleg időjárás és a dús növényzet. Ez az ideális természeti körülményeket követő folyamatos vándorlás segíti a madarakat abban, hogy egész évben táplálékban bővelkedő területen éljenek.

Szalakótavédelmi programunk a Bükki Nemzeti Park és a Kiskunsági Nemzeti Park közreműködésével valósul meg. 

Göcző Gabriella

Kapcsolódó hírek

A rendezvény a Madarak és Fák Napja programból nőtte ki magát. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Petőfi Irodalmi Múzeum, mint főszervezők azt a célt tűzték ki, hogy ezen a napon ne csak a madarak és fák legyenek fókuszpontban, hanem egy helyen és egy időben az összes év faja és értéke bemutatkozhasson.

Áramszünet miatt budapesti irodánk április 26-án, pénteken, zárva tart. Köszönjük megértésüket. 

Sok rendezvényhelyszínen bemutató madárgyűrűzéssel is várjuk az érdeklődőket,ahol az egyik fő célfaj természetesen a fülemüle (Fotó: Orbán Zoltán)

Az elkövetkező hetek kora esti és éjszakai óráiban hangzik fel országszerte a világ egyik legszebb hangú madarának, a fülemülének az éneke. Hallgassa meg Ön is! Az MME minden év áprilisában és májusában Fülemülék éjszakája programokkal várja az érdeklődőket. A hírt folyamatosan frissítjük az új helyszínekkel, kérjük kövesse nyomon a változásokat! Frissítve: 2019.04.25. 11:00