"Báró" nyomában jeladós gólyaasszonyaink

Bár „Báró” már több mint két hete itthon van és időközben a fészektatarozással is elkészült, párja még nem akadt. Ez egyáltalán nem furcsa, hiszen ő extra korán hazaérő gólyáink egyike és ezért neki az átlagosnál többet kell magányosan várakoznia. Közben egyre több helyre érkeznek meg korai hímek és egy-két tojó is itthon van már. Reméljük, „Báró” mellé is napokon belül érkezik egy Őrhalomba, hiszen jeladós tojó gólyáink is egyre közelítenek a Kárpát-medencéhez.

Tojóra várva, a fészek már kész

Legközelebb „Eszténa” van, aki Március 20-án egy napos kényszerpihenő után átlépte a Boszporuszt és a Fekete-tenger partja mentén szeli az égi habokat. Neki kell a legkevesebbet repülni hazafelé ugyanis ő nem lépte át az Egyenlítőt telelése alatt, hanem maradt a Száhel-övezeteben Csád illetve Szudán határvidékén. Vonulását február 18-án kezdte meg és akár a héten itthon lehet és elfoglalhatja fészkét.

„Eszténa” már a Fekete-tenger felett közeledik 2017.03.20-án
Eszténa” már a Fekete-tenger felett közeledik 2017.03.20-án

Gyöngyvirág” és „Hajdú” viszont sokkal messzebbről egészen Afrika déli feléből kell, hogy hazataláljon. Mindketten megfordultak Dél-Afrikában a telelés alatt, viszont csak „Gyöngyvirág” indult onnan, míg „Hajdú” a kicsit északabbra található Mozambikból kezdte meg vonulását. „Gyöngyvirág” már február 22-én elindult, míg „Hajdú” február 25-én. Mindketten átrepülték már Kelet-Afrikát, az Egyenlítőt is maguk mögött hagyták és a napokban elérték a Nílus-völgyét. Több mint 5000km-rel a hátuk mögött még mindig folyamatosan vonulnak, hogy elérjék költőterületüket.

„Gyöngyvirág” (sárga) és „Hajdú” (piros) hasonló útvonalat járt be Afrikában
„Gyöngyvirág” (sárga) és „Hajdú” (piros) hasonló útvonalat járt be Afrikában

A három hazafelé tartó tojó útja afrikai telelőhelyeikről, „Gyöngyvirág” (sárga), „Hajdú” (piros), „Eszténa” (zöld)
A három hazafelé tartó tojó útja afrikai telelőhelyeikről, „Gyöngyvirág” (sárga), „Hajdú” (piros),
Eszténa” (zöld)

Még egy jeladós tojó madarunk van, amely életben van viszont eddig nem indult el haza. „Emília” a dejtári megmentett gólya, amely nem, hogy hazafelé vette volna az irányt februárban, hanem pont ellenkezőleg délnek fordult a Nílus mentén. Könnyen előfordulhat az is, hogy idén nem tér haza, hiszen az őszi vonulása alkalmával is meglátszott rajta komoly sérülése.

Február során „Emília” délnek mozdult el
Február során „Emília” délnek mozdult el

Telelő és hazatérő gólyáink linkje:
http://www.satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_265=265&check_214=214&check_266=266&check_289=289&check_221=221&check_216=216&check_220=220&check_166=166#

Kapcsolódó hírek

A Salina a borzas gödények téli táplálkozóhelye (Fotó: Máté Bence)

Montenegrói partnerszervezetünk (CZIP), több európai madárvédelmi szervezettel közösen, kampányt indított egy kiemelten fontos vizes élőhely megmentése érdekében. Kérjük segítse őket céljaik elérésében a petíció aláírásával! A petíció oldala angol nyelven készült, de cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat!

Az elengedés pillanata. A madarat Nagygyőry Anna, aki önkéntesként Egyesületünk és a Madárkórház munkáját is segíti, engedte szabadon.

Amint arról korábban beszámoltunk róla május elején egy törött szárnyú madarat talált területi koordinátorunk Görbeháza határában.

E kötet 455 olyan – hivatásos vagy amatőr – ornitológus életrajzi adatait tartalmazza, akik Magyarországon születtek, Magyarországon madártannal foglalkoztak, magyarul vagy magyarországi madárvilággal kapcsolatban tudományos közleményeket, könyveket jelentettek meg, vagy a magyar madártan ügyét bármilyen egyéb módon – például magyarországi múzeumi gyűjtemények gyarapításával...